Az emberi elme működése minden embert érint. Ha nem értjük, hogyan működik az elménk, akkor nem értjük sem a magunk viselkedését sem a másokét. Időnként megteszünk valamit, aztán már sajnáljuk. Velünk is megtesznek valamit, amit nem értünk. Alapjában véve egy NAGYON BONYOLULT rendszernek tűnik, és joggal hihetjük, hogy ezt egyszerűen nem lehet megérteni. A családi veszekedéseket legalább az egyik fél nem érti, hogy miért történik. Próbálja megérteni, akár éveken át. Sajnos semmi esélye sincs, mert ezt a Dianetika könyv nélkül szinte lehetetlen megérteni. Az ember rendelkezik egy analitikus elmével, amely tökéletesen működik. Mindig helyes döntéseket hoz. Létezik egy REAKTÍV elme is, amely egyszerűen reagál a külső ingerekre, de a józan ész nem jellemző rá. Soha nem értettem, hogy cipők hangos kopogása miért tesznek idegessé. Elolvasva a Dianetika könyvek megértettem, hogy volt egy ezzel kapcsolatos esemény az életemben, ami a mai napig okozhat fájdalmat, dühöt és kedvetlenséget. Egyszerűen nem értettem addig, amíg ezt L. Ron Hubbard a könyvében részletesen el nem magyarázta. Azóta ez a negatív hatás már nem tud igazán hatni rám. De ott vannak a családi veszekedések, vagy amikor a gyerek sír. Ezek olyan dolgok, amelyek a legtöbb szülőt felidegesít. Logikátlan, hiszen a gyereknek pontosan ekkor kellene a legtöbb szeretet.
Vagy ilyen az a pillanat, amikor a TV Hiradóban felolvassák a híreket és azok bizony hatnak ránk, és másnap az egész ország egy kicsit bánatosabb és még jobban kilátástalan. És már kevesebb gyereket akar és belerúg az első emberbe, aki egy kicsit is beszól neki. És itt még nem érintettük a pszichoszomatikus betegségeket.
A DIANETIKA könyv mindenki számára elérhető. Éppen most lesz, pénteken a könyv kiadásának ünnepsége.
Érdemes elolvasni, hiszen eddig ez az egyetlen használati útmutató önmagunkhoz.
A könyv mellett létezik hangoskönyv és olyan DVD, amely a gyakorlati használatát mutatja be.
Itt lehet többet megtudni és megszerezni.
Az előző napokon az ideális pénzügyi modellről írtam. Itt olvasható. Most nézzük meg, hogy mi a jelenlegi helyzet és nagyon érdekelnek azok a megoldások, hogy ezt a helyzetet, hogyan tudnánk az IDEÁLIS felé elmozdítani.
A jelenlegi helyzet úgy kezdődik az országban, hogy költségvetés. A terv egy nagy hiányra épül, és tartalmaz egy ismeretlen kamat terhet, amely miatt úgymond finanszírozni kell az országot. A költségvetés, nem csak ELOSZTÁS és ELÍGÉRÉS, hanem ELKÖLTÉS is, mert bizonyos költségek mindenképpen jelentkezni fognak. A legfőbb lépés után ezeket a pénzeket elő kell teremteni, azaz BE KELL SZEDNI valamilyen adó,
vagy illeték formájában. Mivel “nagy” hiány nem lehet, ezért mindent be kell szedni. Még akkor is, ha időnként egy kicsit leegyszerűsített megoldásnak tűnik a gázolaj árának emelése. És aminek nem sok gazdasági értelme van, és hihetetlen terheket ró olyanokra, akik nem érdemlik meg, ezeket a terheket. Az lehetséges, hogy belső szabályzattal előírjuk, hogy a hiány nem lehet nagyobb egy határnál, de az ország esetében csak azt garantálja, hogy bármilyen nagy összeget elköltünk, azt az év végére BE KELL SZEDNI. Ez egy új adót jelenthet. A termelés a jelenlegi helyzetben nem kap elegendő figyelmet. Időnként azt is mondhatjuk, hogy hihetetlen akadályok állnak a TERMELÉS útjában. Olyan szabályok és határidők, amelyek szinte garantálják a gyors bukását egy cégnek. “EGY NAGY SZERVEZET CSOPORTOKBÓL ÁLL, EGY KIS SZERVEZET PEDIG EGYÉNEKBŐL.” – L. Ron Hubbard Menedzsment Sorozat 1 kötet, 108-as oldal. Azaz az országnak meg kellene becsülni a termelő csoportjait és békén kellene hagyni az egyéneket. csak emlékeztetőül érdemes megnézni az ideális modellt. Hogyan lehetne ezt megvalósítani?
A cégek szintjén egyszerűen előbb meg kell TERMELNI és BEVÉTELBEN realizálni és okosan ELOSZTANI. Semmiképpen sem költeni annál többet, ami tényleges bevételt értünk el.
AZ ADÓ BESZEDÉSE nem lehet egy országban az elsődleges feladat, hanem a TERMELÉS növelése, amely után természetesen több adót fog kapni a pénzügyminiszter is.
Valaki kitalálta, hogy a baleseteket a SEBESSÉG okozza. Azóta a sebesség üldözendő, mára már mindez pénzszerző eszköz. Ettől nem lett kevesebb baleset, de sokkal több a bevétel. És sok-sok elégedetlen ember, aki frusztrált, mert bár nem okozott semmit, akár 5-10 km/óra miatt FIZET. Ettől még legközelebb is sietni fog, lehet, hogy kevesebbet, lehet hogy óvatosabban, de siet, mert az élet ezt követeli. Az örültekről, akik szándékosan veszélyeztetik a többieket, az utasaikat egy másik kategóriába sorolnám.
A büntetés visszatartó erejét Pavlov kutyáján kísérletezték, esetleg még egereken is, vagy talán poszméheken. Emberen nem vált be, mert ha oda akar érni, akkor SIETNI FOG. Ezt teszi a rendőr, a képviselő, a katona, a diák, a férj és a feleség. A balesetek által okozott kár a sebességgel arányos, ez tény, de meghalni a megengedett 130-al vagy akár 90-is nagyon gyorsan lehet. Szóval VALAKI kitalálta ezt a fránya sebességet. Mivel lusták vagyunk kideríteni és megkérni, hogy indokolja meg, és hol vannak az eredmények, ezért az ORSZÁG gatyája rámegy (beszerezni a műszereket, fizetni az út mellett lapuló rendőröket és persze a másik oldalon a családtól elvett büntetési összeg) és EREDMÉNY nincs.
Mert az igazi oka egy balesetnek az, hogy a vezető NINCS a JELENBEN. Valahol máshol van, részben, vagy teljesen. Meg lehetne tanítani, be lehetne gyakorolni, hogy a jelenben legyen, akár tartósan. Van is ilyen szó a magyarban “LÉLEKJELENLÉT”.
Ez azért is érdekes, mert van egy adat L. Ron Hubbardtól, amely nagyon is meghatározó szerepet tölt be egy szervezet, vagy egy ország sikerességében: “A szervezet ereje egyenesen arányos részecskéinek áramlási sebességével (levelek, küldemények, személyek).” –L. Ron Hubbard, Szervezeti Ügyvezető tanfolyam, Alapvető munkatársi kalap 0, 236. oldal.
Ha egy országban a dolgok áramlási sebességét lecsökkentjük, az kikezdi az ország életképességét. Gondoljunk csak bele, hogy valamikor Debrecenből Budapestre utazni sok-sok óra volt. Valaki kétszer meggondolta, hogy elutazzon. Mára sokkal jobb a helyzet. De, és itt kell meghoznunk a végső következtetést, hogy a rendőrök és a tábla kihelyezők a józan ész szerint a lehető legnagyobb, még biztonságos sebességen dolgozzon és ne használja pusztán pénzszerzésre a sebességmérést. A tábla kihelyezőknek különösen nagy a felelőssége, hogy úgy tegyék ki a tábláikat, hogy az segítse a gyors, biztonságos közlekedést. Elrettentő példa ennek be nem tartására az M6 kivezető szakasza a 80-as korlátozással, illetve a Szentendrei út, ahol 50-70 között kell nagyon ügyesen váltogatni.