president

Egy újság, vagy média működésében, de bármilyen cégben nagyon fontos, hogy tisztában legyünk ezzel a kérdéssel. Ha ezt nem tudjuk megválaszolni, akkor egyszerűen az első dühös emberre ráfogjuk, hogy őrült és eközben nem is gyanítjuk, hogy egy hatalmas “lila elefánt” van az irodánkban, amit egyszerűen nem is látunk.

“AZ ÉPELMÉJŰSÉG AZ A KÉPESSÉG, HOGY FELISMERJÜK A KÜLÖNBSÉGEKET, HASONLÓSÁGOKAT ÉS AZONOSSÁGOKAT.” – L. Ron Hubbard

A következő sorozatunkban az írott médiába kalandozunk, hogy megnézzük, hogyan alkalmazható a gyakorlatban ez az állítás.
Az első gyakorlat során megnézzük, hogy a médiák hogyan különböztetik meg a tényeket és a véleményeket.
TÉNY – olyan valami, aminek létezését látható bizonyítékokkal lehet igazolni.
VÉLEMÉNY – olyan dolog, amely vagy valamiféle tényeken alapul, vagy nem.

 

Copyright 2012  WISE Közép-Európa Egyesület, Minden jog fenntartva

Úgy tűnik egy szörnyű dologról van szó, amelyet egy nemzeti hősnek kellene kellene megoldani. Érdemes egy kicsit közelebbről megnézni és felfedezni a körbetartozás valódi okait.
Én sem nagyon törődtem ezzel egészen addig, amíg a saját fiam el nem indított egy vállalkozást és néhány hónapi munka után egyszer azzal állt elő, hogy nem fizették ki az egyik nagyobb munkáját. Az a három millió forint, akkor az ő családjának és 3 beosztott családjának több hónapi megélhetését jelentette. Miután a megrendelő nem fizette a számláját, az APEH természetesen bevasalta a soha meg nem kapott ÁFA-t, majd az egyik ember, akinek nem tudott fizetni megígérte, hogy szétveri a fejét. Ez eddig egy szokványos történet és tudom, hogy vannak vállalatok, akiknek százmilliókkal tartoznak. És a törvény a beszállítókat, akik egy nagyobb munkához anyagokat szállítanak védtelenek ebben a pillanatban.

A dolog teljes megértéséhez egy korábbi blogom tartalma sokat segíthet. A dolgokat a helyes sorrendek útján lehet megérteni. Ha én az általam vezetett egyesületben valamit venni akarok, akkor ahhoz, hogy megvegyem azt a dolgot, rendelkezni kell a szükséges pénzzel. Ha ott van, akkor egyszerűen zároljuk, és, amikor eljön az ideje, akkor kifizetjük. Ezt bárki meg tudja tenni.
Ha nincs valamire pénzünk, akkor persze egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Alaphelyzetben egyszerűen nem vesszük meg és azt mondjuk: “Gyerünk, húzzunk bele és termeljük meg!” Ezt is bárki megteheti.
vehetnénk fel kölcsönt, de ezt csak nagyon-nagyon extrém helyzetben tenném meg, de az is lehet, hogy még akkor sem. Egyszer egy autót vettünk így, és előtte 5 héten át teszteltem, hogy valóban félre tudjuk tenni az összes várható költségét, és akkor ez simán ment, de így utólag, főleg a devizahitelekre gondolva, mindenkit lebeszélek erről.
Lehetséges még olyan helyzet, amikor valami nagyon kell, és nincs meg a teljes összeg, hitelt nem akarunk felvenni. Nos, ebben az esetben azt csináltam, hogy az eladót megkérdeztem, hogy az eddigi ismertség alapján vállalja-e a kockázatot, hogy megcsinálja és amikor tudom, kifizetjük. Mindkét esetben az illetők megcsinálták és persze rövid időn belül kifizettük.  NEM CSAPTAM BE ŐKET.  És ez a kulcsa a dolognak, hogy csak akkor veszek valamit, ha van rá pénzem, vagy őszintén feltárom a kockázatokat.
A biztos megoldás az első variáció!
Ez meg kellene tanulni a FIDESZ, JOBBIK és MSZP képviselő által vezetett önkormányzatoknak és minden más cégnek és szervezetnek, hogy NE VÁSÁROLJANAK, HA NINCS RÁ PÉNZÜK! NE KÖLTSENEK TÖBBET, MINT AMIT MEGTERMELNEK! NE CSAPJÁK BE A BESZÁLLÍTÓKAT!

Ez a körbetartozás kulcsadatai.

Van még egy nagyon fontos dolog: a helyes sorrend  TERMELÉS –  BEVÉTEL – ELOSZTÁS – VÁSÁRLÁS. Ha valaki mást akar meghonosítani, és ebben a politika nagyon az élen jár, az egy működésképtelen rendszert próbál az országra erőltetni.

Azokat, akik becsapják a partnereiket, beszállítókat csalóknak nevezzük és ezzel kellene a rend őreinek foglalkozni.

A témában nagyon sok használható információ található az L. Ron Hubbard műveiből összeállított könyvben: 

AZ ADMIN MINTAKÉPE PROGRAMOK BEVEZETÉSÉRŐL

Amikor bevezetted az összes lépését az Admin Mintaképe Programoknak (MAKH), akkor már túl egyszerűnek tűnik.
Egyébként, amikor megfigyelsz egy nem optimális helyzetet a cégedben, akkor azt szinte mindig vissza tudod vezetni ahhoz, hogy a MAKH programok valamelyik pontja kint van. Azt látod, hogy a Tanulási stat lemegy, vagy nem igazán dolgozzák ki és használják a kondíciókat, felrúgják a szervezési táblát, stb.
Először is ezt a programot úgy tudod használni, mint egy Ellenőrző listát, hogy megtaláld, mi a rossz a cégedben – vagy hogy kitaláld, mit kell jobban vagy nagyobb mértékben alkalmaznod, amikor a céged jól megy.
Folyamatos figyelmet igényel, hogy biztosítsd, hogy minden bent is maradjon. Ez ennek a programnak a másik előnye: folyamatosan figyelmeztet – a szabadság ára, emlékszel?
Nem tudom eléggé kihangsúlyozni azt, hogy ennek a programnak a pontjai az alapok, az alapjai a cégnek, és ha ezek nincsenek bent, akkor semmi se fog hosszú ideig igazán működni…

Cégvezető

2025. május
p s v h K s c
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031