Nem olyan egyszerű az emberek egy irányba vinni. De még nem késő összefogni és közösen az ország bevételeiért tenni, amelyet el lehet osztani. Az adó növelése, más egyéb “beszedés” soha nem növelte az emberek hajlandóságát arra, hogy többet dolgozzanak. Csak a jó szó, a jövőbe vetett hit, és a remény, hogy holnap jobb lesz, ezek a dolgok biztatták az embereket, hogy többet és jobban dolgozzanak. Ha nekem kicsi a bevételem, akkor azon kezdek el dolgozni, hogy több legyen. Ezt kellene az egész országban. És egészen addig, amíg meg nem jelent a többlet bevétel, addig a költekezést is meg kell állítani. Csak a már megtermelt bevételt lehetne elosztani.
A jövő évi költségvetési számokat “kőbe vésni” egyszerűen reményteljes dolog, de a legjobb azt kigondolni, hogy hogyan lehetne az ország egész termelését és összes cseréit megnövelni. Ezen kellene dolgozni a Tisztelt Házban. Az adók növelése nem termelés, hanem a szabályozók megváltoztatása. Nekem azt mondja, hogy ez eddigi munkámból kevesebb jut nekem. Vagy ugyanannyiért többet kell dolgoznom. A szabályzók változtatása növeli a bizonytalanságot, ami csökkenti a munkakedvet, kevesebb a jövőbe vetett hit, kevesebb a gyerek, sok képes ember külföldre megy. Ez nem jó!
Még nem késő meghatározni, hogy az állam minden megtermelt 100 Ft 20%-át megkapja arra, hogy ellássa az állam feladatait (iskola, egészségügy, utak, stb.). Mivel ezt könnyű beszedni, azért más adó nem is kellene. Ha az állam több pénzt akar, akkor gondoskodjon arról, hogy jobb szabályokkal, jobb feltételekkel az ország többet termeljen és ebből az államnak is több jutna.
A százalékon lehetne egy gyors vitát lefolytatni, de aztán felesleges lenne, mert a játékszabályokat nem kell sűrűn változtatni. Legfeljebb néhány évente egyszer, egy kiterjedt, átfogó elemzés alapján. Az állam a saját részét százalékosan eloszthatja a saját teendői között. Ha jó szabályokat alkot a Parlament, akkor sokkal több is juthat fekete autókra, egyéb kényelmi eszközökre.
És gondoljunk csak bele, vajon van-e bármilyen felső határa egy ország bevételeinek? NINCSEN!
Még nem késő ezen elgondolkodni és megcsinálni. Értékeket kell előállítanunk és nem szabályzókat babrálni.
További idevágó adatok: L. Ron Hubbard – ÉRTÉKES VÉGTERMÉK
Az emberi elme működése minden embert érint. Ha nem értjük, hogyan működik az elménk, akkor nem értjük sem a magunk viselkedését sem a másokét. Időnként megteszünk valamit, aztán már sajnáljuk. Velünk is megtesznek valamit, amit nem értünk. Alapjában véve egy NAGYON BONYOLULT rendszernek tűnik, és joggal hihetjük, hogy ezt egyszerűen nem lehet megérteni. A családi veszekedéseket legalább az egyik fél nem érti, hogy miért történik. Próbálja megérteni, akár éveken át. Sajnos semmi esélye sincs, mert ezt a Dianetika könyv nélkül szinte lehetetlen megérteni. Az ember rendelkezik egy analitikus elmével, amely tökéletesen működik. Mindig helyes döntéseket hoz. Létezik egy REAKTÍV elme is, amely egyszerűen reagál a külső ingerekre, de a józan ész nem jellemző rá. Soha nem értettem, hogy cipők hangos kopogása miért tesznek idegessé. Elolvasva a Dianetika könyvek megértettem, hogy volt egy ezzel kapcsolatos esemény az életemben, ami a mai napig okozhat fájdalmat, dühöt és kedvetlenséget. Egyszerűen nem értettem addig, amíg ezt L. Ron Hubbard a könyvében részletesen el nem magyarázta. Azóta ez a negatív hatás már nem tud igazán hatni rám. De ott vannak a családi veszekedések, vagy amikor a gyerek sír. Ezek olyan dolgok, amelyek a legtöbb szülőt felidegesít. Logikátlan, hiszen a gyereknek pontosan ekkor kellene a legtöbb szeretet.
Vagy ilyen az a pillanat, amikor a TV Hiradóban felolvassák a híreket és azok bizony hatnak ránk, és másnap az egész ország egy kicsit bánatosabb és még jobban kilátástalan. És már kevesebb gyereket akar és belerúg az első emberbe, aki egy kicsit is beszól neki. És itt még nem érintettük a pszichoszomatikus betegségeket.
A DIANETIKA könyv mindenki számára elérhető. Éppen most lesz, pénteken a könyv kiadásának ünnepsége.
Érdemes elolvasni, hiszen eddig ez az egyetlen használati útmutató önmagunkhoz.
A könyv mellett létezik hangoskönyv és olyan DVD, amely a gyakorlati használatát mutatja be.
Itt lehet többet megtudni és megszerezni.
Az előző napokon az ideális pénzügyi modellről írtam. Itt olvasható. Most nézzük meg, hogy mi a jelenlegi helyzet és nagyon érdekelnek azok a megoldások, hogy ezt a helyzetet, hogyan tudnánk az IDEÁLIS felé elmozdítani.
A jelenlegi helyzet úgy kezdődik az országban, hogy költségvetés. A terv egy nagy hiányra épül, és tartalmaz egy ismeretlen kamat terhet, amely miatt úgymond finanszírozni kell az országot. A költségvetés, nem csak ELOSZTÁS és ELÍGÉRÉS, hanem ELKÖLTÉS is, mert bizonyos költségek mindenképpen jelentkezni fognak. A legfőbb lépés után ezeket a pénzeket elő kell teremteni, azaz BE KELL SZEDNI valamilyen adó,
vagy illeték formájában. Mivel “nagy” hiány nem lehet, ezért mindent be kell szedni. Még akkor is, ha időnként egy kicsit leegyszerűsített megoldásnak tűnik a gázolaj árának emelése. És aminek nem sok gazdasági értelme van, és hihetetlen terheket ró olyanokra, akik nem érdemlik meg, ezeket a terheket. Az lehetséges, hogy belső szabályzattal előírjuk, hogy a hiány nem lehet nagyobb egy határnál, de az ország esetében csak azt garantálja, hogy bármilyen nagy összeget elköltünk, azt az év végére BE KELL SZEDNI. Ez egy új adót jelenthet. A termelés a jelenlegi helyzetben nem kap elegendő figyelmet. Időnként azt is mondhatjuk, hogy hihetetlen akadályok állnak a TERMELÉS útjában. Olyan szabályok és határidők, amelyek szinte garantálják a gyors bukását egy cégnek. “EGY NAGY SZERVEZET CSOPORTOKBÓL ÁLL, EGY KIS SZERVEZET PEDIG EGYÉNEKBŐL.” – L. Ron Hubbard Menedzsment Sorozat 1 kötet, 108-as oldal. Azaz az országnak meg kellene becsülni a termelő csoportjait és békén kellene hagyni az egyéneket. csak emlékeztetőül érdemes megnézni az ideális modellt. Hogyan lehetne ezt megvalósítani?
A cégek szintjén egyszerűen előbb meg kell TERMELNI és BEVÉTELBEN realizálni és okosan ELOSZTANI. Semmiképpen sem költeni annál többet, ami tényleges bevételt értünk el.
AZ ADÓ BESZEDÉSE nem lehet egy országban az elsődleges feladat, hanem a TERMELÉS növelése, amely után természetesen több adót fog kapni a pénzügyminiszter is.