Mivel jómagam egy reptéri légkörben nőttem fel, ahol a nagyszájúak hamar kihullottak, ezért “csodálom” azokat, akik ma a közéletben végtelen magabiztosságot mutatnak, miközben a jelek azt mutatják, hogy a beszédeik mögött nincs valódi teljesítmény. Összeült a magyar Alkotmánybíróság és eltörölt egy törvényt, ami már a felszíni vizsgálat szerint sem alkalmas törvénynek. Ezt az eltörölt törvényt, néhány nap múlva egy képviselő újra beterjesztett és ezt az általa vezényelt képviselői csoport simán megszavazta. Honnan ez az önbizalom?
Egy másik jóember, aki okosabb mint a Tudományos Akadémia tudósai,  saját jogot formál arra, hogy ő maga kegyet osszon a megalázott vallási közösségeknek?
Egy reptéren ha valaki ilyen túlzott önbizalmat mutatott, ami nagyon veszélyes lehet az illetőre önmagára nézve, illetve a környezetére, ezért gyorsan LETILTOTTÁK néhány napra, vagy hónapra, hogy gondolkodjon és találja meg a helyét a csoportban.

Az első lépés az lehetne, hogy meg kell tanulnunk a TUDÁST, KOMPETENCIÁT tisztelni. Ez még az ügyvédekre is vonatkozik. Meg kell adnunk a tudós embereknek a megfelelő fontosságukat. Erről bővebben az L. Ron Hubbard – MODOR c. írásában olvashatunk a következő linken.

 

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2025. május
p s v h K s c
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031