február 2012 hónap bejegyzései

Nem vagyok egy BKV specialista és nem is kívánom bántani azokat, akik eddig a megoldáson dolgoztak.  Pontosan ez a legfájóbb dolog az egész BKV és MALÉV működésében, hogy sokan vannak, akik nagyon sokat dolgoznak, de a végeredmény mégis katasztrofális. Az egész ott kezdődik, hogy a főváros Főpolgármestere könyörög a kormánynak, hogy adjanak pénzt. Gondolom valamilyen szokás, vagy megállapodás szerint az állam támogatja a BKV működését. Itt jön a képbe a CSERE fogalma, a BKV ad egy szolgáltatást, amiért az emberek fizetnek, és ezt az állam kiegészíti. Gondolom, hogy egy évben ki lehet kalkulálni, hogy mennyi kiegészítést ad az állam és a többit a BKV-nak kell kitermelni.

Ezzel nagyon sokan vagyunk így, hogy kiszámoljuk a szükséges bevételeket és aztán ezt ki kell termelni. Igaz nekünk nincs a “nagybátyánk”, akihez gyorsan elszaladhatunk, hogy kell még pénz, különben leállunk. Ha valaki hozzám jönne ilyen kéréssel én megnézném, hogy valóban megkapta a neki járó arányos támogatást és ha igen, akkor széttárnám a kezem és: “KI KELL TERMELNI!”. Ezt csinálja az ország nagy része, kitermeli a szükséges bevételét. Azaz elegendő CSERÉT bonyolít le, hogy elegendő bevétele legyen. Miért kellene elfogadnunk azt, hogy az ország egyik nagyvállalata másképpen működik, mint a nagy többség. Én nem szeretnék a befizetett adóból feneketlen zsákba pénzt lapátolni. Ennél sokkal egyszerűbb olyan emberre bízni, aki képes nyereségessé tenni, vagy legalább is a nullszaldót elérni.

Ahhoz, hogy valaki ezt elérje az első alapszabály, amit meg kell tanulnia: “MINDEN SZERVEZET TÖBBET PRÓBÁL KÖLTENI, MINT AMIT MEGKERES.”  L. Ron Hubbard, Menedzsment Sorozat 3. 431. oldal
Ha ezt megérti az, aki a pénzügyekért felelős, akkor azt is meg kell értenie, hogy soha nem engedhetem meg, hogy a cég azt költse el, amit még nem termelt meg. Mert biztosan többet fog költeni, mint amennyit megtermel. Aztán jön a kényelmetlen helyzet, hogy hiteleket kell felvenni, majd a tulajdonost kell kérni, hogy adjon. Ez így nem lehet sikeres.  Bármelyik szervezet, cég, állam halad a bukása felé, ha nem érti meg a fenti adatot és nem akadályozza meg a túlköltekezést. És ez nem megszorítást jelent. Ez a kötet hozzáférhető bárki számára.

Copyright 2012  WISE Közép-Európa Egyesület, Minden jog fenntartva.

Kedves Repülős Barátaim!
Ti megtettétek a dolgotokat. Megtanultátok a repülőgép vezetéshez szükséges összes eszközt. Tapasztalatot szereztetek, hogy az eszközeiteket minden időjárásban és helyzetben jól használjátok. Leszállítottátok az utasokat a jegyük szerint. Megtettetek mindent, hogy ez a cég jól működjön. Kitartottatok a cégetek mellett akkor is, amikor a nyugati kollégáitok fizetésének csak egy részéért dolgoztatok. A Ti elkötelezettségetek és jó munkátok tartotta össze a közösséget. Viseltétek a repüléssel járó összes felelősséget éveken, van akik évtizedeken át.

KÖSZÖNET NEKTEK EZÉRT! Azoknak is köszönet, akik valamilyen módon a földön, vagy a levegőben segítettetek nektek SZOLGÁLTATNI.
Nem Ti, hanem a vezetőitek buktak meg. A vezetők közé sorolom a mindenkori tulajdonosokat és a MALÉV-ra befolyással bíró politikusokat is.

Ők nem tanulták meg a cégvezetés elméletét és gyakorlatát. Nem ismerik, vagy nem tudják használni a VEZETŐI ESZKÖZÖKET.  Megkérdezhetitek, hogy mik azok a vezetői eszközök, valószínűleg nem is tudják megnevezni azokat. Pedig léteznek és meg lehet tanulni őket. Ezért írom le nektek, mert az egyik hiba, amit közösen elkövethetünk, hogy ha csak a beosztottakat figyeljük, hogy azok tényleg alkalmasak arra, hogy egyedül repüljenek. Sajnos az élet valósága az, hogy a vezetőinket kell a leginkább figyelni, hogy tényleg tudnak-e vezetni.

Ha azt látjuk, hogy valaki csak nagyokat mond és ígér, akkor azonnal cselekednünk kell. Pontosan olyan gyorsan, mint amikor Csordás Tamás nem engedte, hogy csukott futóval szálljak le Nyíregyházán, a kiképzésem során.  Próbált ő segíteni, hogy “Vedd fel a telefont!” , “Jöttek hozzád.”, mert hogy a csengő szólt és jelezte, hogy valami nincs rendben abban a repülőgépben (ZLIN-523).
A csengő régen szól, és csak kevesen tudják, hogy valamit tenni kell.  És ne gondoljátok, hogy a “vonat elment” és nem lehet semmit tenni. Nem ezért dolgoztatok éveken át. Nem ezt érdemlitek! Ennek az országnak kell egy nemzeti légitársaság!  A cég erőforrásai, pilóták, stewardessek, földi kisegítők még megvannak, ezek egy cég fő értékei. Nem a pénz csinálja a pénzt!  Az emberek csinálják, becsületes munkával.

Nem szabad engedni, hogy azt külső erők széthordják! Arra kell az államot, a vezetést, a tulajdonost rávenni, hogy tegye a dolgát!  Azonnal indítsa be a gépezetet és ne engedje a szervezetet szétesni. Hogy, hogyan lehet egy szétesésben lévő csoportot helyre hozni, erre létezik egy olyan precíz eljárás, mint amilyen pontos a repülés bármilyen eszköze.
“Egy összeomlóban lévő csoportot úgy lehet helyrehozni, hogy
a) felismertetjük velük a céljukat, megtaláltatjuk velük, hogy a múltban mi terelte el a figyelmüket, milyen megváltoztatások
és akadályok voltak, és eltávolítjuk őket;…….

TI képesek voltatok egy teljesen új technológiát megtanulni a repülőgépeken. Ma egy botkormánynak tűnő jostick-kormánnyal  lehet repülőt vezetni. Szóval képesek vagytok, azaz valaki közületek képes lehet ezt az egészet pontosan megérteni és ALKALMAZNI a CÉGVEZETÉS területén.
Akitől idéztem az maga is repült a 30-as években és utána rájött, hogy milyen ismeret hiány van a szervezetek vezetése területén, ezért 25 évet csak arra áldozott, hogy leírja a felfedezéseit. Számotokra is elérhető. Mindig van remény!
Szeretettel,   Tóth Imre

A helyes sorrendben elvégzett dolgok meghozzák a remélt eredményt. Ez egy nagyon fontos képessége egy ügyvezetőnek: KÉPES LEGYEN HELYES SORRENDEKBEN gondolkodni. A sorozat első részében vizsgáljuk meg, hogy egy szervezet, cég, vagy ország esetében a pénzügyek kezelésének mi lenne a helyes sorrendje. Az én javaslatom valahogy így nézne ki:

Sajnos ez a sorrend nem mindenkinek egyértelmű és szeretném a véleményedet megtudni, hogy milyen valós példát láttál erre, illetve Te mit gondolsz, hogy mi lenne a helyes sorrend?

Most pénteken lesz egy előadás, ahol bővebben lesz szó a témáról. Jelentkezés itt.